Lesújtó társadalmi körkép, hogy az 40-50 éves anyák jelentős része komoly identitásválsággal küzd. A gyerekek kirepülése után nem tudják, hogy mi az életük értelme. Még azt is megkérdőjelezik, hogy a jó házasságban vannak-e. A karrierjükkel kapcsolatban is elbizonytalanodnak. És még az anyagi helyzetük sem túl rózsás. Egy sor megválaszolatlan kérdés jellemzi a mindennapjaikat. Vannak akik sírdogálnak, panaszkodnak és várják, hogy valaki mentse meg őket. És vannak akik válaszokat keresnek és kezükbe veszik a sorsukat.
Gondoljunk bele, hányszor fordult már elő, hogy mindent megtettünk a családért – gondoskodtunk, lemondtunk a saját igényeinkről. Igyekeztünk megfelelni a gyerekeinknek és a párunknak, mégis azt éreztük, hogy valami hiányzik. Valahogy soha nem jön visszafelé, amire nekünk szükségünk van. Talán reméltük, hogy ha elég türelmesek, megértőek és szeretetteljesek vagyunk, akkor viszonozzák majd a tiszteletet, az elfogadást. Egyszer majd eljön az a nap is, amikor mi is szeretve érezzük magunkat.
És az sem segített a helyzetünkön, amikor szó szerint követeltük a figyelmet és a tiszteletet, mert azt hittük, ha elég hangosak vagyunk, akkor majd meghallanak.
De a valóságban csak nőtt bennünk a csalódottság, a düh és az elégedetlenség amikor a környezet nem változott, és a visszajelzések elmaradtak.
Napjainban nagy “divat” az önmunkát, önfejlődést mint megoldást javasolni mindenre. Amivel csak az a baj, hogy nem mindegy, hogy önmunka vagy önbecsapás! És az is nagy baj, hogy az önmunka lassan szitokszóvá válik, mert annyira elcsépelt lett amiatt, hogy nagyon sokan nem tudják mit jelent valójában ez a folyamat. A sok hamis “megélhetési” spirituális tanító elhitette az emberekkel, hogy semmi “befektetéssel” óriási eredményeket fognak elérni. És hát valljuk, be az emberek lusták és türelmetlenek. Mindent “is” akarnak azonnal és lehetőleg ingyen. Mondjuk ki, a társadalom tele van instant emberekkel, akik instant megoldásokat keresnek. Nem vállalnak felelősséget, sőt ujjal mutogatnak másokra, mert mindenről az a másik ember tehet. Arról is, ha nem jól mennek a dolgok, és a megoldást is másoktól várják a saját problémájukra. “Majd, ha a férjem ilyen-olyan lesz, akkor boldog leszek.” “Majd a nagy vezetőink kitalálják a megoldást. Adnak majd ilyen-olyan kedvezényeket, ingyenpénzt és akkor jól fogok élni.” Egyfolytában hárítanak és közben azt várják, hogy néhány csettintéstől, néhány “spiri hókuszpókusztól” pár nap múlva elégedett és boldog emberek lesznek.
Nagyon sok válságban lévő anya próbálkozik meditálással, pozitív gondolkodással, a tükör előtt mantrázza a dícsérő szavakat. Lelkesen végzi a különböző spirituális szertartásokat. Pszichológiai témájú könyveket olvas, egyiket a másik után. És egyszer csak azt veszi észre, hogy a káosz egyre nagyobb az elméjében, egyáltalán nem érzi jobban magát. Elveszik a rengeteg információ között. Egyre kétségbeesettebb, mert a külvilág egyre zavarosabb. Ilyenkor sokan eljutnak oda, hogy “még többet” próbálnak adni. Újabb könyveket olvasnak, újabb spirituális technikákat keresnek, keresik magukban a hibát. De minél többet dolgozunk a felszínen – mantrázunk, meditálunk, pozitív megerősítéseket ismételgetünk -, annál nagyobb lehet a belső feszültség. Olyan, mintha egyre gyorsabban tekernénk a mókuskereket, de a helyzet csak romlik: a külvilág nem változik, bennünk pedig nő az üresség, a düh, a csalódás. A “hibát” pedig nem találjuk, de azért, mert nem jó helyen keressük. A kiút egyre távolabb kerül.
De hova vezet ha nem tudjuk, hogy mit csinálunk valójában és miért csináljuk? Sehova! És miért nem?
Mert ezek a módszerek és technikák csak a felszínt kapargatják. Sebtapasszal próbálják gyógyítani a nyílt törést. Elhitetik velünk, hogy önmunkát végezünk, azonban az egész nem más, mint hiábavaló csodavárás. És ennek van egy nagy veszélye! Mégpedig az, hogy egyre nő az ellentmondás a tudatos és a tudatalatti elme között, mi pedig azt érezzük, hogy szétfeszít belülről valami, elfogy az erőnk, az energiánk. Szinte az őrület határán vagyunk.
Az elmei programjaink sokkal mélyebben és sok-sok rétegben vannak jelen. Egy nagyon precíz logika alapján tudjuk csak felfedezni, átlátni és megérteni ezeket a programokat. Ez pedig elengedhetetlen ahhoz, hogy valódi változást tudjuk elérni az életünkben.
Mondok egy példát: A tudatos elménkkel a felszínen szeretnénk valamit megváltoztatni, – például: szeretnénk, ha a gyerekünk és férjünk is jobban tisztelne és szeretne bennünket. Ha több figyelmet és elfogadást kapnánk. Ha anyagi bőségben élnénk. Ha szabadok lennénk. A sok “önmunka” ellenére azonban mégsem változik semmi. Ahhoz, hogy megértsük miért nem, nagyon fontos megértenünk a mélyen megbújó okokat.
Valamikor régen, amikor trauma ért minket, elutasítottak, elhagytak, figyelmen kívül hagytak, akkor mi tudat alatt elutasítottuk a tiszteletet, a szeretetet, a saját magunk fontosságát és érdemességét. Emiatt a jelenben nem érezzük méltónak magunkat a szeretetre, az elfogadásra. Nem érezzük magunkat érdemesnek a tiszteletre, a bőségre. És a mély tudatalatti szinten ez rezeg bennünk. Minden, amiben mi jelen pillanatban hiányt élünk meg, egy ősi mintából, traumából, rossz hiedelemből ered. Ezek pedig mélyen a tudattalan elmében bújnak meg. Ezt egész egyszerűen képtelenség a felszínes módszerekkel, fizikai síkon átírni, megváltoztatni.
És itt van a kulcs! A tudatos elménkkel szeretnénk valamit megkapni vagy megváltoztatni. Nagyon szeretnénk. A tudatalatti programunk pedig ezzel tökéletes ellentétben van. Minél jobban szeretnénk, annál nagyobb lesz az ellentmondás és a feszültség. Mert a tudatos és a tudattalan elménk között ellentét feszül. Mert az Univerzum nem arra reagál, amit a tudatos elménkkel szeretnénk elérni vagy megkapni, hanem arra, amit a tudattalan programjaink miatt rezgünk felé. Vagyis, ha bennünk az a program fut, hogy nem érezzük magunkat méltónak és érdemesnek a kívánt dologra, vagy állapotra, akkor erre válaszul egyszerűen nem is kapjuk meg. Bármennyit is meditálunk, bármennyire is pozitívan gondolkodunk.
Ezt nevezik a szakmában “tudatalatti programnak”. Ez azt jelenti, hogy a tudatos elhatározásunk – például, hogy mostantól kiállunk magunkért, erősek leszünk, mocskosul gazdagok leszünk, vagy igenis elvárjuk a tiszteletet – folyamatosan ütközik egy láthatatlan, mélyen rögzült belső “utasítással”. Minél jobban próbáljuk a felszínen megváltoztatni a helyzetet, annál erősebben működik ez a régi program a háttérben: “Nem vagyok elég jó”, “Nem érdemlem meg a szeretetet”, “Csak akkor vagyok értékes, ha másokat szolgálok”. “Szegény ember vízzel főz.” (Miért, a gazdag nem?:)) “Nem vagyok méltó a sikerre.” Így a külvilág visszajelzései, a családtagok viselkedése is ezt a belső mintát tükrözik vissza. Ennek pedig az a nagy veszélye, hogy az elutasított árnyaink és a rossz mintáink egyre erősebben támadnak ránk és mi egyre rosszabbul érezzük magunkat. Egész egyszerűen az egóprogramjaink becsavarnak minket és az örvény olyan mélyre húz, ahonnan egy idő után nincs kiút.
Az egész életünket a tudatalatti elménk irányítja. Az összes programunk, mintáink, hitrendszereink oda vannak kódolva. És ezeket nem lehet felszínes módon megváltoztatni.
Olyan ez, mint amikor a mosógép belsejét teljesen ellepte a vízkő. Pucolgathatjuk az ajtaján a kis ablakot, fényesíthetjük a külső burkolatot. A mosógép nem fog jól működni, mert belül a vízkőlerakódáshoz nem nyúltunk hozzá. A hiba okának a megszüntetése, a vízkő oldása elmaradt.
A legnagyobb csapda, hogy a felszíni technikák – legyen az meditáció, mantrázás vagy pozitív gondolkodás – gyakran csak elfedik ezt a mély ellentmondást. Olyan ez, mintha egy ház falát újrafestenéd, miközben az alap repedezett. Lehet, hogy egy ideig szebbnek tűnik, de az első komolyabb viharban újra előjönnek a régi repedések. A valódi változás csak akkor indul el, ha nem a felszínt próbáljuk javítgatni, hanem a mélyben húzódó mintákat ismerjük fel és írjuk át.
Ez a felismerés gyakran fájdalmas, mert szembesít azzal, hogy nem a külvilág változtat meg minket, nem a külvilág és egy másik ember oldja meg a problémáinkat és nem is mi változtatjuk meg akarattal a külvilágot – hanem a saját belső programjaink szabják meg, mire vagyunk képesek reagálni, mit tudunk elfogadni, és mire vagyunk hajlandóak nemet mondani. Amíg ezek a programok rejtve maradnak, addig minden felszíni próbálkozás csak ideig-óráig hoz enyhülést, a valódi, tartós változáshoz a tudatalatti szintjén kell dolgozni.
Ezért van az, hogy két nő ugyanabban az élethelyzetben teljesen máshogy reagál: az egyik képes újra megtalálni önmagát, kiállni a határaiért, a másik pedig egyre mélyebbre süllyed az önfeladásban. Nem a szerencse, nem is a “pozitív gondolkodás” különbözteti meg őket, hanem az, hogy ki mennyire tudatosítja és dolgozza át a saját múltbeli mintáit. Ez a folyamat nem gyors, nem egyszerű, és nem is lehet egyetlen “csodatechnikával” elintézni – de ez az egyetlen út, ami valódi, belülről fakadó változást hoz.
Ha ez annyira egyszerű és könnyű lenne, akkor minden ember boldogan, problémák nélkül, bőségben élne. De a valóság sajnos pont az ellenkezője. Sőt! Nézzünk csak körül! Egyre több ember a poklok poklát éli meg.
De akkor hogyan tovább? Mi a kiút?
Eljön az a pillanat, amikor muszáj döntést hozni az életünkről. Maradunk ebben a méltatlan életben még évekig, évtizedekig vagy akár életünk végéig?
Vagy szintet lépünk, emelkedünk és egy magasabb minőségben éljük tovább az életünket?
Ha azt gondoljuk, hogy: az idő majd mindent megold, ha még többet adok magamból, akkor majd megváltozik az a másik, ha feláldozom magam, akkor majd szeretni fognak, ha eleget mondogatom magamnak, akkor majd úgy lesz, akkor halálunkig várhatunk a változásra. Sajnos elhitették az emberekkel, hogy elég csak 5 lépés, néhány motivációs idézet, elég egy 15 perces ingyenes konzultáció és megváltozik az életed. De most komolyan emberek!? Az, aki ezeket a elképesztő hülyeségeket elhiszi, az egyszerűen menthetetlen.
Mi a valódi és hatékony megoldás?
Az emelkedéshez, a gyökeres változáshoz nem reményteli várakozásra van szükség, hanem mélyre kell menni az elmében. Transzformálni a traumáinkat, átírni a mintákat és rossz hitrendszereket, integrálni az árnyékainkat. Mert akkor visszanyerjük a személyes erőnket is.
Ha erőnkben vagyunk, akkor nagyon sok dolog jól történik az életünkben. Ha erőnkben vagyunk, akkor egészségesek vagyunk, nem tudnak támadni bennünket. Akkor tudunk teremteni, nem vagyunk kiszolgáltatva a világnak. Ha erőnkben vagyunk meg tudjuk magunkat gyógyítani fizikailag, érzelmileg. Ha erőnkben vagyunk, akkor felfigyelnek ránk.
A valódi változás ott kezdődik, amikor a felszíni elvárás mögé nézünk, és felismerjük: a jelenben érzett hiány, harag vagy csalódás valójában régi, feldolgozatlan traumák, ősi minták visszhangja. Amikor rájövünk, hogy nem a párunk, a gyerekünk vagy a világ „ront el” valamit, hanem a saját múltbeli sebeink szólalnak meg bennünk. Itt sokkal többről van szó, mint képzeld el és úgy lesz, gondolj rá erősen és bevonzod.
Ezt a mély változást nem lehet pusztán akarattal vagy logikus gondolkodással elérni. A tudatalatti programokhoz való hozzáférés, azok felismerése és átírása egy komplex folyamat, amely szakértői támogatást igényel. Azért, mert minden ember más: ugyanaz a tünet (pl. ragaszkodás, önbizalomhiány, értéktelenség, elengedés képtelensége) különböző okokból eredhet, és a megoldás is személyre szabott. Van, akinél a gyerekkori elhagyatottság a fő akadály, másnál a családi minták vagy ősöktől hozott traumák, megint másnál egy korábbi párkapcsolati sérülés.
A tudatalattink “takarítása” az az evolúció, amitől visszakapjuk az erőforrásainkat és teljes erőnkben állva, kiteljesedett nőként éljük tovább az életünket. Sikeresek lehetünk a kapcsolatainkban, a karrierünkben, az anyagiakban, egyszerűen beindul az élet.
A megoldás részleteiről és módszeréről bővebben írok az általam létrehozott ingyenes privát csoportban, ahol folyamatosan tanításokat osztok meg a tudatalatti működéséről és a traumák, hiedelmek, árnyak életünket befolyásoló hatásairól és a kiút hogyanjáról.
Az alábbi linkre kattintva elérhető az ingyenes meghívó:
